Perfect strangers. Teljesen idegenek.

Azt hiszem, soha nem ültem volna be a filmre a magyar címet látva. Persze, lehet, hogy mégis, mert a döcögős szókapcsolat esetleg annyit sugallt volna, hogy nem egy hollywoodi szupermoziról lehet szó. És ha ez nem egy blockbuster, akkor talán valami pszichológiai tartalomra utalhat a cím. Igazából találgatok, már nem emlékszem, hogy jött szembe, de szembejött, és nagyon örülök, hogy nem mentem el mellette.

7 barát együtt vacsorázik, ahogyan már sokszor tették korábban, de ez alkalommal kitalálnak egy játékot: mindannyian kiteszik a telefonjukat az asztalra, és együtt olvassák el az érkező üzeneteket, valamint kihangosítva veszik fel a hívásokat. Hiszen nincsenek titkaik, ezer éve barátok.

Az alapötlet elég érdekes, de hány érdekes alapötletből született már lapos film, ugye. Itt azonban a megoldás sem okoz csalódást. Okos. És a film végén döbbent csendben ültem arra gondolva, ha tényleg ilyenek az emberi kapcsolatok, lehúzhatjuk a rolót. Mármint mi, az emberiség.

Mert a filmből nem csak az derül ki, hogy még a gyerekkori barátoknak is vannak egymás előtt titkaik (ami ok), de az is, hogy egyetlen párkapcsolat sem az, aminek látszik. És az ember egy okos film után hajlamos átengedni magát annak az érzésnek, hogy nincs remény.

Karinthy egyébként is megmondta már jó rég: sosem lehetünk boldogok (a férfi a nőt akarja, a nő a férfit, ugye).

De közben a film üzenete mégis az, hogy amíg így tudunk rálátni a világra, addig van remény. Mert ha látjuk, hogy ilyenek (is) a kapcsolatok, de legalább megkapargatjuk a látszat felszínét azzal, hogy rámutatunk, hogy ilyenek, addig vannak nézők, akik elgondolkodhatnak ezen. És éppen ez lenne az alkotások célja. Jelen esetben a filmé. Az elgondolkodtatás.

Egyébként a rendező reklámfilmeket készített sokáig, de van már pszichológiai témájú játékfilmje is, és ez nem is meglepő, nagyon jól kezeli a másfél órás kamaradrámát. Mert a vacsora tulajdonképpen egy kamaradráma, az étkező, a konyha, a terasz, a nappali és a fürdőszoba a helyszínek. Bár maga a történet az asztal körül játszódik. Csak akkor lépünk ki ebből a szűk térből - a játék megkezdése után -, amikor a feszültség ki-kiránt onnan egy-egy szereplőt.

Jók a színészek, de igazából még ez sem számít, mert annyira jó a történet, annyira húsba vágóan hétköznapi, hogy nem egy-egy alakítás köti le a figyelmünket, hanem a történet maga. Illetve a történetek. Vagyis az, ahogyan ez a hét ember felfedezi egymást, a barátaikat, akiket évek-évtizedek óta jól ismernek.

A dinamika ismerős, ahogyan a titkok is azok (nem spoilerezném el ezeket, hátha valaki nem látta, és megnézné), és mégis van valami új az egészben. Vagy inkább valami friss. Talán a hitelesség, hogy elhisszük, ami történik. És pont ezért csap arcon a film vége..

A befejezés méltán európai (abban az értelemben, hogy valamilyen szinten nyitva hagyja a gondolkodás lehetőségét a néző számára), mégis kicsit amerikai (mert ugyanakkor nem oldja meg/fel a feszültséget, hanem a tetőpont után egy éles vágással lezárja a filmet).

És egyébként remek tükröt tart a film a nézőnek azzal a gesztussal, hogy a mobiltelefont, sőt a mobilon élt virtuális életünket helyezi a való élet keretébe, ahogyan ez egyébként is történik nap mint nap. Vannak azok a karikatúra-szerű fotók, amelyek a neten keringenek éttermekről, ahol a pincér aggódva kérdezi a nyugodtan vacsorázókat, mi a baj, egyszerűen mert nem fotózzák és posztolják az ételt... Tényleg így élünk, tényleg hozzánk nőtt a telefon, kevesen vannak csak jelen mindig kizárólag ott, ahol fizikailag vannak, a legtöbbünk elesett a párhuzamos valóságok világában, és bárhol legyünk is, bárkivel beszélgessünk is, a telefon ott van a kezünk ügyében, hogy elérhessenek azok is, akik nincsenek jelen. De így elér az, aki ott van mellettünk?

Szóval ezt a helyzetet veszi kiindulópontnak a film, és már ez is elgondolkodtató lehetne, az pedig különösen az, hogy ezekben a párhuzamos valóságokban a személyiség más-más oldala mutatkozik meg. A konfliktus pedig abból jön, hogy a különböző síkok ezúttal összeérnek. És kiderül, mindenkinek vannak titkai.

Nézzétek meg, mert jó.